1. augusztus 2-án került megrendezésre a Tűzvirág Közösségi Szolgáltató Házban a „Főzzünk közösen” elnevezésű rendezvény, melyen a helyi családgondozó is részt vett.

A rendezvény a településrészen élő gyerekeknek és szüleiknek volt meghirdetve.

 

A mai napon több színtéren zajlott a program. A házban a szakmai munkatárs vezetésével kézműves foglalkozás zajlott, gipszöntés, gipszformák kifestése, hűtő mágnes készítés.

A ház udvarán a gyerekek és szüleik segítségével a levágott fű összetakarítása, a ház udvarának rendbe tétele, szemét összeszedése.

Szintén a ház udvarán a Házvezető vezetésével zajlott a közös főzés, amiben a szülők is szívesen részt vettek. Paprikás krumplit készítettünk.

A rendezvényen összesen 21 fő vett részt.f1 f2 f3 f4 f5 f6